Várakozás (bátorítás)

2023.05.23

"Miért kell várni? Miért nem segített már meg bennünket Isten?"

Tudnunk kell, hogy ebben a kérdésben hamis feltételezések rejlenek. Az igazság az, hogy már miénk a győzelem. Habár mi csak "kis gyermekek" vagyunk, legyőztük az ördögöt. 1 János 4, 4.

Lukács 10, 19. Semmiképpen sem és semmi nem árthat nekünk.

Felgyorsul a gyógyulás, ha mindezzel tisztában vagy:

HATALMAD

Segítségül hívhatjuk Mennyei Atyánkat és a menny összes seregét. Olyan hatalmunk van, mint Jézusnak volt a Földön. (Feltámasztotta a halottakat, meggyógyította a betegeket, tanított és örömet hozott az embereknek) De nem is! Ennél még nagyobbról van szó! Olyan hatalmat kaptunk, amilyen Jézusnak MOST van, az Atya jobbján ülve.

1 János 4, 17. "Ahogyan Jézus van, pont úgy vagyunk mi is e világban".


A HARC

Mindig azt hittem, hogy arra vagyok elhívva, hogy harcoljak az ördög ellen, erős hitem legyen és erősen összpontosítsak. De tulajdonképpen a helyzet ennél sokkal jobb. Nekem "csupán" erősen kell, hogy álljak (nem ingadozva, nem adni fel) , ragaszkodni kell az igazsághoz, ahhoz hogy én / mi győztesek vagyunk Krisztusban és az ördög le van győzve.

Nekünk csupán a hit nemes harcát kell vívni és belépni az isteni nyugalomba, abba a magabiztos örömbe, hogy Isten meghallgatott. 1 Tim, 6, 12. Abban kell erős legyek, hogy tudom, Jézus teljes győzelmet aratott a kereszten. Jézus annyira bízik bennünk, hogy azt mondta, hogy az Ő nevében bármit kérhetünk és az Atya megadja azt nekünk és győzelmünk dicsőséget hoz a mennyei Atyának. Sosem szabad elfelejteni, mit is jelent Jézus neve: teljes hatalmat a Földön.

János 15, 7. 8. "Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz nektek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek…"

JÉZUS  NEVE

Ezt az írásomat Curry Blake egyik tanítása ihlette. Ő így fogalmazott: Ha azt mondod, hogy a Trump családhoz tartozol, az kiváltságokat hoz az életedbe. Amikor Pál börtönben volt, ostorozták. Azonban ő római állampolgár volt, ezért ezt törvényellenesen tették. Meg akarta ezt akadályozni, ezért a császárra apellált, hivatkozott. Attól kezdve többé nem verték, mert mindenki tudta, hogy ha megveri, akkor ez a tett ugyanazt a következményt vonja maga után, vagyis aki Pált veri, azt megverik. A császár neve hatalmas volt. Képzeld csak el, milyen hatalmas akkor Jézus neve! Minden démon remeg, amikor hallják: JÉZUS! Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, amely ennek tudatában gondolkozik, beszél és cselekszik. Zsid 4, 11.

Fil 2, 9.10. "Ezért Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom felett áll. Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy Jézus nevére mindenki hajoljon meg…"

Ez a cikk is arról szól, hogyan gondolkozzunk, amikor késlekedést élünk át: 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el